Így menjen korán nyugdíjba!

"Sokan szeretnének önszántukból, még a nyugdíjkorhatár elérése előtt visszavonulni. A fiatal nyugdíjasok mások, mint a többiek. Nem aggódnak a pénz miatt, de nem is túl vagyonosak. Most megtudhatja, hogy csinálják. 
 
Nem kell gazdag családba születni
Az Allianz Life által készített kutatásában 4500, évi több mint ötvenezer dolláros (mintegy havi 1,1 millió forintos) jövedelemmel rendelkező embert kérdeztek meg. A válaszadók negyede még 65 éves kora előtt szeretne nyugdíjba menni. 
A legtöbben nem születnek olyan gazdag családba, ahol a papa és mama még a gyerekek nyugdíjára is elég vagyont rakott össze, a korai nyugdíjra azonban mindenki vágyik. Az Allianz LoveFamilyMoney című most megjelent, 2014-es kutatásából az derül ki, hogy
a korai nyugdíjra készülő amerikaiaknak sok a közös vonásuk, de egyikük sem jön kifejezetten vagyonos családból. 
Nem kell ahhoz gazdag családba születni, hogy korán nyugdíjba mehessen valaki - állítja Katie Libbe, az Allianz Life lakossági üzletágának alelnöke a CNBC írása szerint. 
Fontos, hogy legyen pénzügyi tervünk.
 
Kell egy terv
"Azok, akik korán elmentek nyugdíjba, általában előre megtervezték azt, fontos prioritás volt az életükben" - magyarázta az alelnök. Ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy gyerekeik voltak, akiket fel kellett nevelni, sőt az sem, hogy az amerikai szülők átlagosan mintegy negyedmillió dollárt (kb. 68 millió forint) költenek egy gyerekre, amíg az be nem tölti a 18. életévét. 
Mégis, a korai nyugdíjra készülő felnőttek 87 százalékának ugyanúgy van gyereke, mint azoknak, akik sokáig akarnak dolgozni.
A Boston College nyugdíjkutatási központja szerint a nyugdíjkorhatár alig változott az elmúlt évtizedben, az amerikai férfiak 64, a nők 62 évesen mehetnek nyugdíjba. Eközben 2000 és 2010 között átlagosan öt százalékkal nőtt a 65 év felettiek száma a munkaerőpiacon, 2010-ben a férfiak 22 százaléka, a nők 13,8 százaléka dolgozott. 
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korai nyugdíjazás kikerült volna a képből, sőt. Az Allianz kutatásából az is kiderült, mi a közös azokban, akik 65 előtt abbahagyják a napi robotot. 
 
Ez kell a sikerhez:
Boldog házasság
A korán nyugdíjba vonulók általában harmonikus kapcsolatban, sőt házasságban élnek párjukkal, ráadásul nincs a hátuk mögött válás. A korán nyugdíjba készülők 90 százaléka könnyen tud pénzügyekről beszélgetni társával vagy a hozzá közel állókkal, ellentétben azokkal, akik nem is terveznek idő előtt nyugdíjba vonulni. 
Az Allianz Life adatai nagyjából egybevágnak az amerikai Egészségügyi Hivatal felmérésével, amely szerint a boldog házasság meghatározó szerepet játszik a korai nyugdíjazásban. 
"A hagyományos gazdasági tényezőkön túl a kiegyensúlyozott házas élet a nyugdíj időzítésének legerősebb mozgatórugója" - állapították meg a hivatal elemzői. 
 
Értékelje, amije van!
A korai nyugdíjra készülők általában elégedettek a vagyonukkal és pénzügyileg kényelmes életet élnek, bár ez nézőpont kérdése is - mondta Katie Libbe. "Van, aki évi ötvenezer dolláros jövedelemmel is dúsgazdagnak érzi magát, ellentétben azzal, akinek még kétszázezer sem elég" - magyarázta az Allianz Life alelnöke. 
 
Kövesse a szülők példáját!
A kutatás eredménye szerint a korai nyugdíjra készülők általában a szüleikhez hasonlították a pénzügyi helyzetüket, általában versenyezni akartak azzal, amit láttak, le akarták körözni az ősöket. 
 
Tanítsa meg a gyereket is a pénzzel bánni!
Bár a korai nyugdíjra készülőknek is csak 14 százaléka tanított meg néhány dolgot a pénzről, pénzügyekről saját gyerekének, a nyugdíjra nem készülőknél viszont csak 6 százalék ez az arány. 
A gyerekeknek is fontos megtanítani a pénzügyi és befektetési ismereteket.
 
Csak nyugalom!
A viszonylag nyugodt, kényelmes anyagi háttér arra ösztönzi az embereket, hogy korán nyugdíjba menjenek. A válaszadók közel fele arról számolt be, hogy életük nagy részében nem voltak pénzügyi nehézségeik. 
 
Nem kell félni a korai haláltól!
Bár a korai nyugdíjra törekvők boldog, kiegyensúlyozott embereknek tűnnek, nagy részük mégis attól fél, hogy fiatalon meghal. 47 százalékuk tart attól, hogy a nyugdíjas évek alatt kifutnak a pénzből, 53 százalékuk inkább azon aggódik, hogy nyugdíjasan nem fog sokáig élni. Azok, akik még 65 éves koruk után is dolgozni akarnak, több mint a fele aggódik azon, hogy a nyugdíjas évek alatt elfogy a pénzük. 
Jó hír azoknak, akik sokáig akarnak élni, hogy a munkaerőpiac elhagyása nem gyorsítja fel az elmúlás folyamatát. Az ausztrál New South Wales-i egyetem kutatása azt mutatta ki, hogy a korai nyugdíjazásnak nincs különösebb hatása a későbbi halálozásra."
 
A cikk eredeti verziója megtekinthető:
http://www.investor.hu/news/20150605-megtakaritas-vagyon-munkahely-csala...

Kérjük regisztráljon a letölthető állományok megtekintéséhez.