Így lehet neked is sokkal több a nyugdíjad

"Idén januárban az átlagnyugdíj összege 117 372 forint volt, az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege pedig havi 28 500 forint. Sokan érzik úgy, hogy nagyon alacsony a nyugdíjuk - és sokan vannak, akik magasabb járandóságot szeretnének nyugdíjas korukra. Ehhez mutatjuk most a tuti receptet.
5x-pont 5 héten keresztül öt dm márkára! (x)

Így lehet neked is több a nyugdíjad

1. Kezdj időben félretenni
2. Használd ki az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat
3. Ha teheted, dolgozz nyugdíj mellett

Kezdj időben félretenni

Szakértői vélemények szerint a hazai nyugdíjrendszer a következő másfél évtizedben ugyan még egyensúlyban maradhat, azonban 2030-tól a rendszerben meglévő feszültségek kiéleződnek. Erre utal az a KSH adat is, hogy Magyarországon jelenleg 100 fiatalkorúra, 119 idős jut. Ez az erány pedig évről évre romlik, hiszen kevesebb, mint 25 évvel ezelőtt még csak 65 nyugdíjas jutott 100 gyerekre.
Óriási kihívást jelent, hogy a fiatal korosztályból, az 1980-as évekhez képest mintegy 1 millió fő hiányzik.

Világos, hogy amikor ez a korosztály munkába áll, akármeddig dolgozik és fizeti a járulékot, ez összességében kevesebb lesz, hiszen egyre kevesebben tartanak el egyre többeket. Így elkerülhetetlen, hogy 2030 után a nyugdíjrendszerrel ne legyen probléma. Amennyiben feltesszük azt, hogy a mindenkori járulékokból finanszírozzák a járandóságokat, akkor a kevesebb járulékbevétel miatt a biztosítási elv alapján nagyon fel kell készülnünk erre az időszakra.

Nyugdíjszakértők szerint a fiatalabb (30-as éveiben járó generációnak) minél hamarabb el kell kezdenie takarékoskodni. A befizetett járulékokból lehet állami nyugdíjra számítani, de "az annyi lesz, amennyi", ami nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy olyan nyugdíjas életet éljünk, mint szeretnénk, amit megálmodtunk. Ezért kell öngondoskodási formákból kiegészíteni az állami befizetéseket.

Hazai és nemzetközi nyugdíjszakértők szerint is,
ha már viszonylag korán elkezdjük félretenni fizetésünk 10 százalékát nyugdíjcélra, akkor biztosíthatjuk idős korunk anyagi jólétét.

Takarékoskodni mindig megéri! Minél közelebb vagyunk a nyugdíjhoz, annál nehezebb helyzetben vagyunk, hiszen az idő, azaz ebben az esetben a kamatos-kamat csak korlátozottan dolgozik nekünk. Ilyenkor tényleg az a legjobb megoldás, hogy a lehető legtöbbet tesszük félre, és ha megtehetjük, akkor kihasználjuk a három termékkel összesítve elérhető maximális éves adójóváírást, azaz a 280.000 forintot.
Használd ki az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat

A legtöbb ember számára nem kérdés, hogy szüksége van nyugdíj-előtakarékosságra. Az persze már nem ilyen egyértelmű, hogy mi erre a legjobb megoldás, sokan nem tudják, milyen lehetőségeik vannak.

Felmérések szerint Magyarországon az emberek 18 százaléka gondolja csak azt, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz ahhoz, hogy tisztességesen megéljenek belőle, pedig a kétharmad szerint az állam feladata, hogy gondoskodjon az idősekről.

Míg a megkérdezettek több mint 70 százaléka érzi, hogy kellene valamit tennie, csak 32 százalék rendelkezik öregkorára megtakarítással, vagy tervez a közeljövőre ilyen jellegű befektetést. A legtöbben inkább a munkás éveket kívánják kitolni (56%), illetve a nyugdíj mellett vállalnának munkát (66%) a tisztességes megélhetéshez.

Hazánkban három különböző nyugdíjcélú megtakarítást is támogat az állam, mind a három esetében 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírásban részesülhetünk befizetéseink után. Emellett természetesen a megtakarítás maga is termel hozamokat, ami befizetések nélkül is hozzáadódik a megtakarításainkhoz. Természetesen mind a három konstrukciónak vannak előnyei és hátrányai, és az is eltérő, kinek melyik lehet a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás.

Ez a három az

    Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP),

    a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ),

    és a Nyugdíjbiztosítás.

Egyre többen dolgozn(ná)ak nyugdíjasként

A statisztikák szerint a 60 év felettieknél 100-ból 7-8 ember gazdaságilag aktív, azaz dolgozik. Az elmúlt két évtizedben több mint ötszörösére nőtt a nyugdíjasként dolgozók száma.

Korcsoportonként ugyanakkor jelentősek az eltérések az időskorúak gazdasági aktivitási jellemzőiben. A 60 éveseknek még több mint a negyede, de a 61 éveseknek is az ötöde, a náluk idősebb korcsoportoknak viszont már jóval kisebb hányada tartozott a gazdaságilag aktívak körébe.

A versenyszférában korlátozás nélkül folytathatnak keresőtevékenységet az öregségi nyugellátásban részesülők. Nekik szintén 10 százalékos nyugdíjjárulékot kell fizetniük. Ez azonban azt is jelenti, hogy az általa ezen időszak alatt fizetendő nyugdíjjárulék havi összegének 0,5 százalékával meg kell emelni a nyugdíját.
Tehát a nyugdíj melletti munkavégzéssel tovább növelhető a havi ellátás összege.

Ugyanakkor a korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban részesülő személy ellátását szüneteltetni kell, ha a keresőtevékenységből származó jövedelme az adott év első napján érvényes minimálbér havi összegének tizennyolcszorosát (2015-ben 1.890.000 forint) meghaladja. Ez azt jelenti, hogy aki havonta több mint 157 ezer forint keres, annak le kell mondania mellette a nyugdíjról.

Annak is szüneteltetni kell a nyugdíjfolyósítást, aki:

    közalkalmazotti jogviszonyban,

    kormányzati szolgálati jogviszonyban,

    állami vezetői szolgálati jogviszonyban,

    közszolgálati jogviszonyban,

    bírói szolgálati viszonyban,

    igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban,

    ügyészségi szolgálati viszonyban,

    fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszonyban,

    vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll."
 
A cikk eredeti verziója megtekinthető:
http://www.penzcentrum.hu/nyugdij/igy_lehet_neked_is_sokkal_tobb_a_nyugd...
 
 

Kérjük regisztráljon a letölthető állományok megtekintéséhez.